Bejegyzések

Migránsok részlet

Migránsok. Részlet! Nem kívánom senkinek ezt a hétvégét. Ottó nem mondott semmit, amikor elmeséltem neki a napomat, csak bazsalygott. Nehezen telt a hétvége. Egész nap masszíroztam. Még a lichtentali apartmanházban tettem ki a folyosóra a masszázságyat. Hát, jó reklám volt, ahogy azt már említettem. A környék összes megfáradt taksinénije velem gyúratta ki a hátából a rossz nyavalyát. Negyven perc masszázsért kértem tizenöt eurót. Volt, aki koppra fizetett, és volt, akin látszott, hogy pasi évek óta nem nyúlt a kelt tésztára emlékeztető testéhez, így ők húsz ercsit fizettek. Jattoltak szépen. Néha elég kínos szitukat generált az élet. Marcsika, aki számomra úgy nézett ki, mint a Petőfi versében megénekelt mosónő, egyszer csak bekérdezett keményen. Éppen a háta közepét gyömöszöltem. – Petikém, csillagom. Mi lenne, ha megfordulnék, és jól átgyúrnád a csecsem? – Na, beakadt a szufla. A kisebb sokk után, mint egy önjelölt cihomókus, próbáltam megértetni vele, hogy a masszázs jó a test

Karantéboly

Unaloműző. Karantén első hét. Mindenki boldog. Majdnem mindenki. A vírus messze elkerül minket. Megjegyzem a lányaimat ismerve ez teljesen normális védekezési mechanizmus részéről. A nejem végre kipihente magát. Olyan szinten sikerült neki, hogy újult erővel lépett a tettek mezejére. Nagy slunggal osztogatta az utasításokat. Sikálás, tereprendezés. Ványdt térdem nem lehetett kifogás. Vissza sírtam gecvarek őrmesterem kiképzési szemétségeit. A felhalmozást természetesen jelesre abszolváltuk. Liszt, élesztő egy kisebb kenyérgyár igényeit is kielégítené. Hiába na. Három éhes száj. A rozsda nem falja úgy a vasat ahogy a lányaim pusztítanak. Évente egy középkategóriás autó tűnik el a szájukban. Az iskolanélküliséget nagyon jól viselik. Még. Én kevésbé. Elég nehézkes macsó könyvet írni ha a Bogyó és Babóca tolja háttérben. Márpedig nulla huszonnégyben tolja. Szerintem Pogány Judit hangját a családján kívül, ivarérett férfi nem tudja elviselni. Jobb mint egy kasztráció. Nézem a híreket.

Megérkezett!!!

Fél órája megérkezett a következő több száz könyv a nyomdából!!! A hétvégén újraindul az értékesítés!!! A már megrendelt és kifizetett könyveket, hétfőn elkezdjük postázni. Kérek mindenkit, hogy a korábban kitett figyelmeztetést a postázással kapcsolatban a  megrendelése leadásánál vegye figyelembe. Nem ajánlott küldeményt, nem áll módunkban pótolni!!! Tehát A veszett kutya újra a pályán!!! A határokon tapasztalható nehézségek miatt, jelenleg nem áll módomban dedikálni a könyveket. Mindenkitől szíves elnézést kérek. Természetesen a későbbiekben erre lesz lehetőség. A terveim szerint, Budapesten és Szentendrén szeretnék dedikálást tartani, ha megnyugodtak a kedélyek és visszatért minden a rendes kerékvágásba. Bihary Péter

A veszett kutya!

A veszett kutya értékesítése elkezdődött. Múlt vasárnap élesedett be a book-bihary.eu weboldal, ahol a könyvet meg lehet rendelni. Pörgős hat nap volt ez számomra és mindenki számára aki részt vesz ebben a folyamatban. Hat nap alatt, több mint háromszáz példányban fogyott el a könyv. Azt hiszem ez sokat elmond. A visszajelzések felülmúlják a várakozásaim. Jelenleg a nyomda dolgozik az utánnyomáson, amit a jövő hét elejére ígértek. További információkért, képekért, visszajelzésekért keresd @aveszettkutya  Facebook oldalt.

18+ Csak felnőtteknek! Készülőben a második könyvem. Címe: MIGRÁNSOK

KÉSZÜLŐBEN… MIGRÁNSOK Az este csendes volt, és valami bogarak ciripeltek az udvaron. Én az ajtónak háttal hajtogattam a ruhákat, amikor egy rántást éreztem. Valaki a hajamnál fogva hátrarántott és befogta a számat. Sikítani sem volt időm. Két katonát láttam magam előtt. Líbiai sivatagi terepruhában voltak. Arabul szóltak hozzám. – Ne sikíts, vagy meghalsz. – Hol a pénz? – kérdezte a másik. – Nincs pénzünk. Hazudtam. Minden pénzünk elfogyott. – Hazudsz, ribanc! – mondta a nagyobbik, és ököllel az arcomba ütött. Azonnal elborította az arcomat a vér. – Így is jó! Majd akkor máshogy kérdezem – mondta, miközben a másik leszorított az asztalra. Azonnal eszembe jutott Mogadishu. Ugyanígy szorítottak le az asztalhoz, amikor szétkaszaboltak. Majd eszem vesztettem a rémülettől. A nagyobbik kigombolta a nadrágját, lehúzta a sliccét, és elővette húsos farkát. – Majd elmondod, ha ronggyá baszlak, te ribanc – mondta, és letépte a ruhám. Abaja volt rajtam, nem farmer. Nem volt nehéz

A veszett kutya. Könyvboritó!

Kép

Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Ady Endre: Adja az Isten Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott, Száz bús vasárnap helyett Sok, víg hétköznapot, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Sirásaink végét, Lelkünknek teljességes, S vágyott békességét, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Bár furcsa a világ, Ne játszak, ölő, gyilkos Cudar komédiát Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott, Száz bús vasárnap helyett Sok, víg hétköznapot, Adja meg az Isten.

Útrakelt

Nagy nap számomra a mai!  Ma reggel, egy nagyon kedves emberrel folytatott telefonbeszélgetés után, A VESZETT KUTYA szárnyakat kapott és elrepült. Meg sem állt a szerkesztő asztaláig.  Innen már nincs visszaút. Szerkesztés és lektorálas után irány a tördelő, majd a nyomda. A veszett kutya már nem csak az én kezem munkáját viseli magán ettől a pillanattól kezdve. Hamarosan egyre többen fogják magukénak érezni a könyvet. A munkájával mindenki beletesz egy kicsit magából. Jó érzés látni, hogy születik valami. Köszönöm Adrienn Bihary, hogy inspirálsz. Köszönöm Brigi Felber, hogy rávezettél egy útra és fogod a kezem. Nélkületek ez a nap olyan lenne mint a többi!!! ❤️❤️❤️