2019.01.05.
Szép napot mindenkinek!
Ami miatt ma (is) jelentkezem, az a számomra elképesztő fogadtatás amiben részem volt a csoportban. Az első gondolatom az volt, jesszus asszony milyen szektába rángattál bele?! Remélem nem Brazil módszerrel kapom az igét...szájon át...
Szóval, mindenkinek köszönök mindent!
A mai napom felvázolása előtt, a tegnap estémről pár szóban.
A kedvesem angyali arcán, sátáni mosollyal huppant mellém a kanapéra filmet nézni. Nem tudtam igazán mire véljem. Buja gondolataimat a kedvenc csokis drazsém csomagolásának csörgése foszlatta semmivé.
Mellettem kezdte el enni!!! Ennyit arról, hogy holtodiglan jóban rosszban! Baromság! Jóban. Aztán magadra maradsz. Közölte félvállról, hogy nem ő fogyózik.
(Ja minek is tenné 180 cm 61 kg) Igaza van. De akkor is. Magzatpózban, szenvedve nyüszítve, de kibírtam. Rútul becsapva éreztem magam. De lesz böjtje! Csak nekem van Paypal számlám! Fog még találni puccos cipőt amit bosszúból nem rendelek meg!!! Ördögi terv, bosszúszomj. Csak a csoki illat ne lett volna. Pavlov nyálcsorgató kutyái hozzám képest silány ipari tanulók. Így este kissé felkavarva, sértődötten de büszkén tértem nyugovóra.
Az éjjel jól telt. Majdnem. Hajlott koromra és idősödő prosztatáimra való tekintettel éjjel megkiséreltem felkelni. Ez a combomban keletkezett fájdalom miatt érdeklődés hiányában elmaradt. Nem mondom, hogy az edzés miatt volt, de hát az ördög nem alszik. Én sem. Fájok. Testszerte. De ahogy jön a világosság úgy foszlanak el a démonaim és érzem ideje dolgozni menni. És igen! Kibírtam! Száraz minden térben és időben...
Kisebb akrobata mutatványok árán elhagytam a hitvesi ágyat. Gondoltam főzök egy pizzát. Azaz egy négysajtos kávét. Vagyis csak kávét.
Kortyolgatás közben megfordult a fejemben, hogy bringával megyek dolgozni. Ezen magam is jót röhögtem, majd beültem a kocsiba.
Munka. Fájtam itt ott, ettem az én drágám által este elkészített kaját, és jó volt. Meglepődtem, hogy nem vagyok éhes.
Hazaérve frissen sült hús illatát éreztem. Boldogan ültem asztalhoz. Tudtam, hogy ez csak az enyém!!! Én nem ehetek a nasijukból akkor veszett kutyaként őrzöm a kajámat. Hát tájékoztatok mindenkit, hogy alulmaradtam. Csúnyán. A lányaim sorban álltak katonákért. Semmi pánik gondoltam, csak hárman vannak. Jut is marad is. Így is volt. Egyszer omlottam csak össze lelkileg, amikor a nagylányom közölte, hogy a 80B csöcseim miatt, nem baj ha kevesebb jut!!! Basszus kire ütött ez a gyerek?
Az edzés.
A kaja ( már amennyi osztályrészemül jutott) leülepedett, tudtam, hogy itt az idő.
Elővettem a dudoros pasi edzéstervét és ÁJ OF DE TÁJGER!!! Aztán kerestem egy kevésbé nagyképű zenét, mert bár Rockynak éreztem magam, a tükör nem hazudott. A puhommal és méretes rottyantómmal inkább volt valami haláltusa szerű mint kemény edzés!
Mondom tegnap is sikerült, ma miért ne.
Hát volt baj. A fájdalom mint a hangulatom a tetőfokára hágott. Szerintem aki kitalálta anno a négyütemű fekvőtámaszt az a pokol kénköves lángjain perzselődik. Legalább is ha fog az átkom.
Meg kellett követnem a gyereket is a csöcsös beszólás miatt, mert igazat szólt és következetesen neveljük.
Az edzés végén majdnem hánytam. Bocs de ez van.
Ez az alja. Viszont ami vígasztal, hogy innen csak felfelé.
Ma elhatároztam, hogy az ellipszis tréner is felkerül a pincéből. Szóval az önsanyargatás új dimenzióba lép.
Teszek fel két képet. Az első 2015-ben készült. Hűen tükrözi a családi hierarchiában elfoglalt helyemet és talán sejteti, hogy 88 kg voltam. A második kép kb. aktuális. Nyári. A strandolós képeket a családi tanács egyhangúlag törlésre ítélte. Ezen a lányom szerint egy felszívott feszítő békára hajazok. Szerintem meg szemétkeménybrutáljólnézekki! (Már írtam az őszinteségre nevelésről és a személyiség zavaromról is azt hiszem. Ki ki helyezze a megfelelő helyre.)
Szóval ez a cél újfent. 88 kg! Ezért vagyok itt!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Hajrá mindenki!
P. — Gernsbach környékén.
Ami miatt ma (is) jelentkezem, az a számomra elképesztő fogadtatás amiben részem volt a csoportban. Az első gondolatom az volt, jesszus asszony milyen szektába rángattál bele?! Remélem nem Brazil módszerrel kapom az igét...szájon át...
Szóval, mindenkinek köszönök mindent!
A mai napom felvázolása előtt, a tegnap estémről pár szóban.
A kedvesem angyali arcán, sátáni mosollyal huppant mellém a kanapéra filmet nézni. Nem tudtam igazán mire véljem. Buja gondolataimat a kedvenc csokis drazsém csomagolásának csörgése foszlatta semmivé.
Mellettem kezdte el enni!!! Ennyit arról, hogy holtodiglan jóban rosszban! Baromság! Jóban. Aztán magadra maradsz. Közölte félvállról, hogy nem ő fogyózik.
(Ja minek is tenné 180 cm 61 kg) Igaza van. De akkor is. Magzatpózban, szenvedve nyüszítve, de kibírtam. Rútul becsapva éreztem magam. De lesz böjtje! Csak nekem van Paypal számlám! Fog még találni puccos cipőt amit bosszúból nem rendelek meg!!! Ördögi terv, bosszúszomj. Csak a csoki illat ne lett volna. Pavlov nyálcsorgató kutyái hozzám képest silány ipari tanulók. Így este kissé felkavarva, sértődötten de büszkén tértem nyugovóra.
Az éjjel jól telt. Majdnem. Hajlott koromra és idősödő prosztatáimra való tekintettel éjjel megkiséreltem felkelni. Ez a combomban keletkezett fájdalom miatt érdeklődés hiányában elmaradt. Nem mondom, hogy az edzés miatt volt, de hát az ördög nem alszik. Én sem. Fájok. Testszerte. De ahogy jön a világosság úgy foszlanak el a démonaim és érzem ideje dolgozni menni. És igen! Kibírtam! Száraz minden térben és időben...
Kisebb akrobata mutatványok árán elhagytam a hitvesi ágyat. Gondoltam főzök egy pizzát. Azaz egy négysajtos kávét. Vagyis csak kávét.
Kortyolgatás közben megfordult a fejemben, hogy bringával megyek dolgozni. Ezen magam is jót röhögtem, majd beültem a kocsiba.
Munka. Fájtam itt ott, ettem az én drágám által este elkészített kaját, és jó volt. Meglepődtem, hogy nem vagyok éhes.
Hazaérve frissen sült hús illatát éreztem. Boldogan ültem asztalhoz. Tudtam, hogy ez csak az enyém!!! Én nem ehetek a nasijukból akkor veszett kutyaként őrzöm a kajámat. Hát tájékoztatok mindenkit, hogy alulmaradtam. Csúnyán. A lányaim sorban álltak katonákért. Semmi pánik gondoltam, csak hárman vannak. Jut is marad is. Így is volt. Egyszer omlottam csak össze lelkileg, amikor a nagylányom közölte, hogy a 80B csöcseim miatt, nem baj ha kevesebb jut!!! Basszus kire ütött ez a gyerek?
Az edzés.
A kaja ( már amennyi osztályrészemül jutott) leülepedett, tudtam, hogy itt az idő.
Elővettem a dudoros pasi edzéstervét és ÁJ OF DE TÁJGER!!! Aztán kerestem egy kevésbé nagyképű zenét, mert bár Rockynak éreztem magam, a tükör nem hazudott. A puhommal és méretes rottyantómmal inkább volt valami haláltusa szerű mint kemény edzés!
Mondom tegnap is sikerült, ma miért ne.
Hát volt baj. A fájdalom mint a hangulatom a tetőfokára hágott. Szerintem aki kitalálta anno a négyütemű fekvőtámaszt az a pokol kénköves lángjain perzselődik. Legalább is ha fog az átkom.
Meg kellett követnem a gyereket is a csöcsös beszólás miatt, mert igazat szólt és következetesen neveljük.
Az edzés végén majdnem hánytam. Bocs de ez van.
Ez az alja. Viszont ami vígasztal, hogy innen csak felfelé.
Ma elhatároztam, hogy az ellipszis tréner is felkerül a pincéből. Szóval az önsanyargatás új dimenzióba lép.
Teszek fel két képet. Az első 2015-ben készült. Hűen tükrözi a családi hierarchiában elfoglalt helyemet és talán sejteti, hogy 88 kg voltam. A második kép kb. aktuális. Nyári. A strandolós képeket a családi tanács egyhangúlag törlésre ítélte. Ezen a lányom szerint egy felszívott feszítő békára hajazok. Szerintem meg szemétkeménybrutáljólnézekki! (Már írtam az őszinteségre nevelésről és a személyiség zavaromról is azt hiszem. Ki ki helyezze a megfelelő helyre.)
Szóval ez a cél újfent. 88 kg! Ezért vagyok itt!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Hajrá mindenki!
P. — Gernsbach környékén.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése