A veszett kutya II.részlet

Az utolsó héten határzárat adtunk valahol Beremend, és ki tudja, melyik tehénszaros kis falu környékén, amikor átestünk a tűzkeresztségen.

 Nappal csodaszép volt a környék, bár néhány kiégett kombájn beleszart az idillbe. Arafaték szerint odaátról szedték le őket RPG-vel. Bár elmondásuk szerint korrektek voltak, mert megvárták, hogy a paraszt kiugorjon előbb belőle.

Aznap egy gáton cammogtunk éjjel az egyik L60-as terep IFA platóján ülve. A kocsi el volt sötétítve. A lámpáin a normál fényszórók helyett csak egy-egy kék színű, vízszintes csík világította meg az utat. Valahol az Isten háta mögött jobbra, a tököm sem tudja hol járhattunk. A ponyván amúgy sem lehet átlátni.

Egyszer csak hangos kopogást hallottunk, mintha valaki verné a kocsiszekrényt. Baszott nagy fékezés. Többen egymásra estek. Üvölt a parancsnok: Gépkocsiról, fedezékbe jobbra! Na, volt recegés azonnal. Az IFA motorterét szórták meg odaátról. Ugráltunk, mint a majmok.

Hát ciki, nem ciki, rámjött a fosás rendesen. Hason feküdtem a gátoldalban. Gyorsan oldalra fordultam, cipzár lehúz, kipucsítottam és elfostam vagy másfél métert a gáton. Közben a többiek rendeződtek. Igaz volt, aki okádott, de azt soha nem tudtam meg, hogy az ideg vagy a fosó torzóm látványától, ahogy könnyítettem magamon. Miközben összekaptam magam, úgy kopogtak a skulók a gát tetején, mint a jégverés. A lövésekből úgy ítéltük meg, hogy nincsenek annyira közel. Talán 100-150 méterre. Az egyik fasz tisztesünk felállt, és próbálta játszani a kommandóst. Ennek az lett a következménye, hogy nem biztosított ki, csak rángatta a závárt, mint a hülye. Persze így nem tudott csőre tölteni. Hát, körbe is lőtték rendesen. Még a lábai között is porzott a föld. A hold fényénél ez igencsak félelmetes látvány volt. Az idióta visszabaszta magát a hasára, és konkrétan beszart. Neki nem volt olyan szerencséje, mint nekem, hogy megszabaduljon a textiltől.

Így lett ez a fekveszarások éjszakája.

Csillapodott a lövöldözés a túloldalról. Rádión beszóltunk és jelentettük a történteket. Mondanom sem kell, hogy jöttek a zsaruk, akik a PSZH-val visszavontatták az IFA-t. Én persze mint mindig, a megérdemelt csókos helyen ültem a biztonságosnak hitt páncélzat védelmében. Reggel az önjelölt Rambo a gyengélkedőn feküdt és várta, hogy pszichés alapon lefüveljék. A barom teljesen megőszült. Egy ilyen esetről hallottam még azóta, egy volt bajtársam a 2006-os tévéostromnál őszült meg teljesen egy éjszaka alatt. A székházban volt, végig kitartott, de belül megtört neki valami.

Az utazásom előtti éjszaka kiküldtek bennünket figyelőbe a határra. Arra lettünk figyelmesek, hogy a telepített technikai határzár fényjelző rakétái húznak fel az égre egyik, a másik után. Gyönyörű volt a fényük. Augusztus 20 jutott az eszembe. Sokszor néztem az izzadó, hullámzó, büdös tömegben a tűzijátékot. A kedvenc helyünk a rakpart volt. Az érzés gyorsan szertefoszlott, ahogy megláttam a fák lombjának kontúrjait, és egy templomtornyot a távolban. Sokkal félelmetesebb volt az, amit a közelben láttam. A zárásban voltunk vagy negyvenen. Odasúgtam a mellettem fekvő fehérvári parasztgyereknek, Pistának.

-        

               Te Pesta, ezek átjönnek baszod!

-          

             Dehogy jönnek - súgta vissza - megint egy kurva konda. 

-          

             Faszom vaddisznó. Ez nem csörtet. Meg embereket láttam egyóra irányban. Sokat. Gondolkodott egy kicsit a lelkemadta. Látszott a ragyás arcán minden egyes gondolata. Olyan összetett szerkezet volt csórikám, mint egy százas szög.

-        

              A múltkor is beszaratott egy sündisznyó. Hangos volt, csörtetett, hümmögöt, mint a nagyapám.   Válaszolta végül.  
       Embert meg hun látná mán? Icaka van, a kutya nem jár ki ilyenkó’.

Én inkább gyorsan, csendben csőrebasztam a szerjózsát.

Aztán mentek tovább a rakéták. Minden felől húzták a csíkot az égre. Az éjszakából hirtelen nappali világosságot csináltak. Már nem csak kontúrokat láttunk. Láttuk az ellenséget teljes valójában. Tette mindenki, amire kiképezték. A parancsnokunk szinte ugatta a parancsokat. Hangosan, röviden, tömören. Pont úgy, ahogy azt a kiképzésen belénk verték.  Szinte fel sem fogtuk, vagy száz szerb katona állt velünk szemben. Harminc, negyven, ötven éves emberek. Mi alig töltöttük be a tizennyolcat. Tökig harci díszben, kendők a fejen, az arcuk feketére festve, tokától bokáig fegyverben